A tejtermékek elhagyása több kárt okozhat, mint hasznot

2023. 10. 18.

Tavaly a vegánok számát világszerte körülbelül 79 millióra becsülték. Ez nem elhanyagolható arány, egy tudós azonban nemrég azt állította, hogy azok a nők, akik nem esznek elég húst vagy tejterméket, veszélyeztetik az egészségüket.

Ian Givens, a Readingi Egyetem professzora nyilatkozatát kibővítve elmondta, hogy a nőknél nagyobb a kockázata a vas-, magnézium-, jód-, kalcium- és cinkhiánynak a vegánság esetében, mint a férfiaknál. A 11 és 18 év közötti nők fele a minimálisan ajánlott magnézium- és vasszint alatti mennyiséget fogyaszt, és az idősebb – 19 és 64 év közötti – női korcsoportok szintén fokozottan veszélyeztetettek, 27 százalékuk kevesebb vasat fogyaszt a kelleténél, idézi őt a Vogue.

Bár sokan a környezetvédelem miatt fordulnak a veganizmus vagy a vegetarianizmus felé, Givens arra figyelmeztet, hogy a hús- és tejtermékek elhagyására vonatkozó döntést „óvatosan” kell megközelíteni, és nemcsak arra kell nagyobb figyelmet fordítani, hogy egy-egy élelmiszertípus mennyi szén-dioxid-kibocsátást okoz, hanem az általuk kínált tápanyagokra is.

E kulcsfontosságú tápanyagok hiánya hatással lehet a csontok egészségére, különösen a menopauza idején, valamint az energiaszintre, az egészséges testsúlyra és a mentális egészségre, továbbá még hajhullást is okozhat. Egyszerűen fogalmazva: fontos, hogy mindegyikből elég legyen, teszi hozzá Givens.

Köztudott, hogy ha vegán vagy vegetáriánus étrendet követsz, bonyolultabb a megfelelő tápanyagok bejuttatása a szervezetbe, de Eve Kalinik táplálkozási szakértő szerint nem szükséges húst és tejterméket enni, ha nem akarunk. Azt azonban ő is hangsúlyozza, hogy az étrendünk sokkal több tervezést igényel ebben az esetben, hogy megfelelően biztosítsa a táplálkozási szükségletek kielégítését.

„Ez kiegészítésre szorulhat szorulhat, ha kizárólag növényi alapú étrendet követ valaki. Utóbbi esetében a hiányzó tápanyagok közé tartozik a B12-vitamin, a vas, a szelén, a kalcium, a cink, az omega-3 zsírsavak és néha a fehérje – a lehető legbefogadóbb étrend betartása segít elkerülni a hiányosságokat”

– mondja.

Ezzel szemben a hús- és tejtermékek fogyasztása kevés növényi alapú étel mellett szintén számos buktatót rejt magában, mint ahogy ezek elmulasztása is táplálkozási hiányosságokhoz vezethet.

„Hatalmas különbség van az ultra-feldolgozott hús és tejtermékek, valamint a jó minőségű, füvön táplált vagy szabadtartású biohús között. Ugyanígy, az ultra-ömlesztett sajtok és a cukros joghurtok szintén nagyon különböznek a hagyományosan készített sajtoktól és élőflórás joghurtoktól, amelyek tele vannak zsírban oldódó vitaminokkal, kalciummal, fehérjékkel, és természetes forrásai lehetnek a bélrendszer egészsége szempontjából hasznos mikrobáknak”

– teszi hozzá Kalinik.

Szerinte a kulcs kétségtelenül az egyensúlyban rejlik, valamint a minőségben a mennyiséggel szemben. Kalinik azt ajánlja, hogy a bio, füves vagy szabadtartású hús és a bio (lehetőleg helyben előállított) zsíros tejtermékek mellett döntsünk. Emellett arra is figyeljünk, hogy hetente legalább két nap együnk javarészt növényi eredetű vagy vegetáriánus ételeket, hogy biztosítsuk az azokban található tápanyagokat is, valamint tegyünk valamit a környezetért és csökkentsük a költségeinket is.

Kalinik az elkötelezett vegánok számára azt tanácsolja, hogy a tervezés legyen a hét fókuszpontja. Tegyenek bele sok gabonát és hüvelyeseket, valamint gondoskodjanak arról, hogy elegendő B12-vitamint fogyasszanak, figyelmeztet.

SZÁNTÓ ESZTER

Forrás: https://in.hu/eletmod